Miután a Moksa Csepp 86 növény magas rezgésű információit a szervezetbe juttatja, annak lehetősége van rá, hogy kiválassza azt az információegyüttest, amely szükséges a felborult belső egyensúlya helyreállításához. Ez a készítmény a problémák gyökeréig hatolva kioltja a diszharmonikus rezgéseket, oldja a negatív programozásokat, így beindulhatnak az öngyógyító folyamatok.

A cseppek rendszeres fogyasztásával visszanyerhetjük testi, lelki és mentális egészségünket, tehát segítik a lelki fejlődést is. A soproni Nap-Ház Natura Egészségközpont egyik vezetője, Rákos Sándor szívesen megosztja tapasztalatait olvasóinkkal.


Mióta működik, és mivel várja a vendégeit a Nap-Ház Natura Egészségközpont?

A Nap-Ház 2009 októberében nyílt meg. Alapítói – egy modern gondolkodású baráti társaság tagjai – azt a célt tűzték ki, hogy a tudatosság útján segítsék embertársaikat az egészségesebb, harmonikusabb, boldogabb élet felé. A feleségemmel mi lettünk az ötletgazdák vezetői, és azóta is szeretettel várunk ide minden gyógyulni, fejlődni, szépülni és élni vágyó érdeklődőt.

Mégis miben rejlik a Nap-Ház különleges vonzereje?

Az élet minden területén föllelhető hármasság ereje a Nap-Házban is érvényesül (www.naphaz.com). A ház egyik bejárata a Naturaboltba nyílik, ahol az egészséges élet testi-lelki-szellemi táplálékaiból válogathat az ideérkező. A polcokon bioélelmiszerek és -tisztítószerek, étrendkiegészítők, teafüvek, füstölők, aromák, kristályok, könyvek, ajándéktárgyak és az alternatív gyógyászathoz szükséges kellékek sorakoznak. De ki-ki igénye szerint válogathat sok egyéb, olyan speciális, sőt misztikus tárgy között, amelyek néhány lépésnyivel közelebb visznek a boldogabb és egészségesebb élet felé. A második bejáraton az Egészség központnak abba a részébe juthat a vendég, ahol lehetőség nyílik különféle klubfoglalkozásokra, közös meditációra és jógára, több mint tízféle masszázs- és terápiás kezelésre, például kineziológiára, reflexológiára, reikire, Bach-virágterápiára vagy asztrológiái tanácsadásra. A Nap-Ház harmadik bejárata elvezet tevékenységünk harmadik alappilléréhez, az oktatáshoz. A barátságos környezetben önismereti és önfejlesztő, természetgyógyászati és masszázstanfolyamokkal várjuk a fejlődni vágyókat.

Hogyan került kapcsolatba a Moksa Cseppel?

Ez elég régi történet, hiszen a Nap-Ház adott otthont a Moksa-ajánlók első csapatépítő programjainak. Itt ismerkedtünk meg a feltalálóval, Bencze Ilonával, akivel azóta is jó barátságban vagyunk. Feleségemmel együtt azonnal elkezdtük szedni a cseppeket, és pozitív hatásukat tapasztalva hamarosan másoknak is ajánlottuk. Személyesen meggyőződtünk ugyanis arról, hogy a cseppek fogyasztásának köszönhetően érzelmileg stabilabbakká, kiegyensúlyozottabbakká váltunk.

Igaz, hogy ez az információs készítmény kiegészíti, erősíti például a reflexzónamasszázs jótékony hatását?

A talpmasszázs fizikai testre gyakorolt pozitív hatása közismert, de a lelki tényezőket nem befolyásolja, pedig a holisztikus gyógyászatban ezek is éppoly fontosak. Amikor egy-egy betegség tüneteinek hátterében érzelmi okok húzódhatnak meg, a Moksa Cseppet szoktam segítségül hívni. A kezelés során aztán szinte mindig kiderül, hogy a panaszoknak valóban vannak lelki okai is. A maszszázs és a Moksa Csepp együttesen szolgálja a rend, a harmónia, a fejlődés és az érzelmi intelligencia megteremtését, megtartását.

Ezt hogy kell érteni?

Ha egészségről beszélünk, nem szabad elmennünk a szó igazi értelme, az egészség mellett. Ha valami hiányzik az egészből, az már nem egész, így nem is egészséges. A rend az egészség egyik alapköve. Rend nélkül káosz van, és káoszban nem valósulhat meg a harmónia sem. Az érzelmi tisztaság a második alapkő, hiszen érzelmi problémáktól terhelten szintén nem lehetünk egészségesek. Az érzelmi tisztaságot három feltétel megvalósításával lehet elérni, és ebben nagyon sokat segíthet a Moksa Csepp, hiszen megkönnyíti a megbocsátást önmagunknak és másoknak, az elengedést, valamint önmagunk és mások elfogadását. Úgy vélem, hogy az ember akkor lehet boldog és életkedvvel teli, ha harmóniában él önmagával, másokkal és a természettel egyaránt. Lényünk része a természet, amelynek részei vagyunk mi is. Ezért fontos a hármasság a világban és itt nálunk, a Nap-Házban is.

 

Forrás: Elixír Magazin (2015. január)

A Moksa-csapat és „A szeretet 4 minősége” program legfőbb célja,Bencze Ilona
hogy az egész Földön segítse a tudatossági szint emelését – mondja
Bencze Ilona, a Moksa Csepp feltalálója, aki ezúttal a pozitív jövőképpel
kapcsolatos gondolatait osztja meg olvasóinkkal.

Külsőségekben már sok mindent megteremtettünk, ami szükséges a boldog élethez. Valami azonban méltánytalanul elfeledve maradt, és ez belső világunk minősége és tudatossági szintünk fejlesztése. Pedig ez nagyon-nagyon fontos lenne, különben az általános jóléttől, a bőségtől, az egészségtől, a biztonságtól fosztjuk meg magunkat és utódainkat. Napjainkban az emberek fejében sajnos igen negatív jövőkép körvonalazódik, amelyben szegénység, soha nem látott borzalmas események, háborúk fenyegetnek bennünket. Tudatossági szintünk emelésével – ami csak rajtunk múlik! – életre kelthetjük a pozitív minőségeket. A változtatás gyümölcse nagyon hamar beérhet. Ezt nemcsak én állítom, hanem milliónyi ébredező, tudatos embertársam is.

Egyre többen valljuk és tapasztaljuk ugyanazt. Komolyan kell vennünk tehát feladatunkat, amihez ráadásul a tudomány és a technika fejlettségi szintje is tálcán kínálja a lehetőségeket. Ha viszont egyénenként, kisebb-nagyobb közösségekben nem teszünk semmit e nemes cél érdekében, akkor torz, romboló irányba fordul a világunk.

Eckhart Tolle az Új Föld és A most hatalma című művében megírja, hogy az emberiség nagybeteg állatfaj, hiszen a XX. század folyamán több mint százmillió embertársa életét ontotta ki. Bert Hellinger, a családállítás szellemi atyja megállapította, hogy a világháború szenvedő áldozatainak, illetve elkövetőinek leszármazottai generációról generációra tovább örökítik a negatív mintákat.

Ahhoz, hogy tiszta lappal indulhassunk egy harmonikusabb jövő felé, halaszthatatlan a megtisztulás, a destruktív sejtmemória megszüntetése akár tudatos odafigyeléssel, akár Moksa Cseppel vagy bármilyen más hatékony módszer segítségével. Jó volna, ha a David R. Hawkins-féle tudatossági szinteket egyre többen megismernék. Mindenkinek ajánlom, hogy – lehetőleg a következő sorrendben – olvassa el az Erő kontra erő, az Elengedés, a Gyógyulás és felépülés, valamint az Isten jelenlétének felfedezése című műveit. Az általa közvetített tudás birtokában az emberek rendbe tehetik belső világukat, és ezáltal óriási lépéssel közelebb juthatunk ahhoz, hogy mindnyájunkra jóllét köszöntsön.

A David R. Hawkins-féle tudatossági skálán a 20-as a szégyen, az 50-es a bűntudat, a 75-ös a bánat, a 100-as a félelem, a 150-es a harag, a 200-as a bátorság, a 250-es a pártatlanság, a 310-es a hajlandóság, a 350-es az elfogadás, a 400-as az ésszerűség, az 500-as a szeretet, az 540-es a feltétel nélküli szeretet, a 600-as a béke, és a 700-as a megvilágosodás.


Tapasztalataink szerint a Moksa Csepp rendszeres fogyasztói egyre magasabbra jutnak a tudatossági skálán. Így néhány év alatt megvalósítható a feltétel nélküli szeretet, miközben nyitottá és érzékennyé válunk magunk és környezetünk problémái iránt. Egyfajta késztetés alakul ki az emberben, hogy utánajárjon, miképp tudja jobbá tenni a saját és mások életét. „A szeretet 4 minősége” program kifejezetten a tudatosodás növekedésére hivatott, ezért is indítottuk útjára.

Továbbra is negyed-negyed évet szentelünk a Rend, az Egyensúly, a Fejlődés és az Érzelmi Intelligencia témakörének. Az évek során megtapasztaltuk e programunk hatékonyságát, és azt is, hogy a cseppek és a program ereje összeadódik. Ha odafigyelünk arra, hogy rendben legyen bennünk a négy minőség, a folyamat felgyorsul, eredményesebbé válik.

A Moksa-küldetés legfőbb célja pedig az, hogy mind szélesebb körben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a gondok akkor oldhatók meg könnyen, gyorsan, ha megtanulunk együttműködni. Az az alapigazság lebeg a szemünk előtt, hogy a Föld problémáit nem a konkurenciaharc, hanem az együttműködés fogja megoldani.

 

Forrás : Elixír Magazin (2015. március)